2013. március 27., szerda

Harmadik nap - Sepsiszentgyörgy



A második nap reggelét is reggelivel kezdtük, majd ezt követően egy kirándulást iktattunk be a programba.

A kirándulás Brassó városának megtekintését tartalmazta. Először a brassói Fellegvárat tekintettük meg, sajnos csak kívülről, mert felújítás miatt zárva voltak kapui. Ezután a város főterén át elmentünk a Fekete templomhoz, amelynek már a belsejét is megtekinthettük egy kisebb belépési díj megfizetése ellenében. A templom megtekintése után egyórás szabad program következett. A program után visszaindultunk Sepsiszentgyörgyre.

Az ebéd után a Székely Nemzeti Múzeum megtekintése következett volna, de sajnos lekéstük a látogatási időt, ezért úgy döntöttünk, hogy ezt a holnapi napra halasszuk.

Miután visszaértünk az iskolába elfogyasztottuk az ebédet, majd hozzálátunk az eredményjelző tábla kipróbálásának előkészületeihez. Miután felszereltük a táblát néhány barátságos meccsel (foci, kosárlabda, kézilabda) kipróbáltuk annak helyes működését is. A meccseket a Puskás Tivadar Szakközépiskola diákjai ellen játszottuk le. Örömmel konstatáltuk, hogy minden megfelelően működik a táblán. 

A fárasztó meccsek után elfogyasztottuk a vacsorát és lefekvésig újabb szabad program következett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése